Láma Anagarika Govinda: A buddhista sztúpa pszichokozmikus rendszere

A stupa a buddhizmus és különösen a vajrayana nagyon fontos szimbóluma. A tibeti hagyomány szerint a stupa jelentésének számtalan szintje van. A Buddha életének nyolc eseményét és nyolc megnyilvánulását jelképezi. Azt mondják, amíg a buddha tanításának e szimbólumai a földön állnak, a Dharma megmarad. Régebben nagyon kevés irodalom volt a stupáról. Így e kis könyv szerepe jelentős.

Govinda (1978) a sztúpával kapcsolatban rámutat arra az érdekes tényre, hogy az építészet, mely minden más művészetnél jobban függ az anyagtól és a gyakorlati megfontolásoktól, eredetét tekintve teljesen a szimbolikus építményekben gyökerezik, melyek legfeljebb kultikus szerepet töltöttek be, de semmiféle pragmatikus jelentőségük nem volt. Így pl. a halottkultusz céljára már ősidőkben kifinomult vagy éppen monumentális építményeket emeltek, miközben az élők a legprimitívebb kunyhókban laktak. Ugyanígy az irodalomban is előbb fejlődött ki a költészet és a metrikus beszéd, mint a próza, s a mítosz jóval megelőzte a történetírást. Úgy tűnik, az archaikus ember számára a szellemi szükségletek élveztek elsőbbséget, s a haszonelvű pragmatizmus csak jóval későbbi találmány. – A sztúpa körkörös és négyzetes elemeket egyesítő alaprajzában és vertikális felépítésében nem nehéz fölismerni az ősi indiai mandala sémáját, melyet a főleg Belső-Ázsiában elterjedt gyémántút-buddhizmus is átvett. A mandala (szó szerint „kör”) egy olyan komplex struktúra, mely sűrítve és egymásra vetítve tartalmazza a világegyetem korabeli indiai kozmológiai modelljét és az ember mint mikrokozmosz vázlatát. A mandala ugyanakkor az istenség palotája is, akit a meditáló a világ és önmaga belső lényegeként kontemplál.